The Red Jumpsuit Appar
Face Down

Osibisa - Woyawa

Az 1970-ben, nyugat-indiai és afrikai zenészek által alapított zenekar a jazz-es hangvételű afro-rock zene első képviselője. Az Osibisa szó Ghanában azt jelenti: boldog életérzésből fakadó keresztezett ritmus. Egy Teddy Osei nevű fekete fiatalember szülőhazájában, Ghanában a The Comets nevű zenekarban játszott fuvolán és szaxofonon. Megnyertek egy fesztivált, és jutalmul a ghanai kormánytól zenei ösztöndíjat kapott a londoni College of Music-ba. Ott találkozott Sol Amarfió-val, a kameruni származású dobossal és zenekart alapítottak. Bevették a bandába Ted öccsét, Mac-et is, és négy másik fekete zenésszel 1971-ben megalapították az Osibisa együttest. Első lemezüket az MCA cégnél vették fel 1971-ben, amin különleges, keresztezett afrikai és karib-tengeri muzsikát játszottak, mindent felhasználtak a rock, a dzsessz és a blues elemeiből. Igazi hangjukat második nagylemezükön, a Magyarországon is közismert Woyaya albumon találták meg, amely azóta is klasszikus, stílusirányzatot alapító lemeze az afro-rock irányzatnak.

Az albumon szereplő számok:

1.       Beatiful Seven

2.       Y Sharp

3.       Spirits Up

4.       Survival

5.       Move On

6.       Rabiatu

7.       Woyawa

Paul Stanley - Paul Stanley

Paul Stanley amerikai rockgitáros és énekes. Az államok egyik legnagyobb rocksztárja, aki a KISS énekes-gitárosaként a hetvenes évek eleje óta a csúcson van, jellegzetesen magas hangja még manapság is egyedülálló, és a zenekar egyik jellegzetessége. . Könnyen érthető, könnyed, egyszerű, nagyjából ez jellemzi stílusát. A KISS mellett eddig két szóló albumot adott ki. A nevével megegyezőt 1978-ban, amikor a KISS minden tagja, alaposan megtervezve szólóban dolgozott és 2006-ban, amikor kiadta a Live To Win című lemezét.

 

 

Az albumon szereplő számok:

1.       Tonight You Belong to Me

2.       Move On

3.       Ain’t Quite Right

4.       Wouldn’t You Like to Know Me

5.       Take Me Away

6.       It’s Alright

7.       Hold Me, Touch Me

8.       Love in Chains

9.       Goodbye

Carlos Santana - Santana III.

Carlos Augusto Alves Santana Grammy-díjas mexikói latin rockzenész és gitáros. Az ifjú Santana tizenöt évesen kezdett gitározni. Zenéjére a legnagyobb hatást a latin kultúra gyakorolta. 1967-ben az Egyesült Államok nyugati partjára, San Franciscóba költöztek. Már a költözés évében tagja lett az Azteca nevű zenekarnak. Santana latin zenei hatásait ötvözte a west coast rockkal, így már a kifejezés feltalálása előtt is "fusion" zenészként működött. 1972-ben Santana John McLaughlin példáját követve spirituális jazz-fusion irányba indult el. 1976-tól kommersz rock- és tánczenei elemeket belesző dalaiba, ami máig védjegyévé számít. Gyakran dolgozik együtt más zenészekkel, és folyamatosan próbál új stílusokat felfedezni, melyekkel tovább fűszerezheti saját zenéjét is.

 

Az albumon szereőlő számok:

1.     Batuka

2.     No One to Depend on

3.     Taboo

4.     Toussaint L’Overture

5.     Everybody’s Everything

6.     Guajira

7.     Jungle Strut

8.     Everything’s Coming Our Way

9.     Para Los Rumberos

Blue Cheer - New! Improved!

A Blue Cheer egy amerikai pszichedelikus blues-rock együttes volt, amely eredetileg az 1960-as évek végén és az1970-es évek elején készített felvételeket, és hellyel-közzel egészen 2009-ig aktív maradt. A San Francisco-i származású zenekart gyakran nevezik különböző zenei stílusok, mint a heavy metal, a punk rock, a stoner rock,  a doom metal, a kísérleti rock, és a grunge előfutárának is. A Blue Cheer nevet egy LSD-márkáról kapta az együttes, akiket a hírneves LSD-vegyész és a Grateful Dead pártfogója, Owsley Stanley támogatott. A New! Improved! az együttes harmadik albuma, 1969-ben adták ki.

 

 

Az albumon szereplő dalok:

1.       When It All Gets Old

2.       West Coast Child of Sunshine

3.       I Want My Baby Back

4.       Aces ’n’ Eights

5.       As Long as I Live

6.       It Takes a Lot to Laugh, It Takes a Train to Cry

7.       Peace of Mind

8.       Fruit & Iceburgs

9.       Honey Butter Lover

10.   All Night Long

11.   Fortunes

Whitesnake - Snakebite

A Whitesnake egy brit hard rock zenekar, melyet 1977-ben alapított az egykori Deep Purple-énekes, David Coverdale. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején Coverdale kizárólag brit zenészeket vett be az együttesbe, közöttük a Deep Purple két egykori muzsikusát, Jon Lordot és Ian Paicet is. Az amerikai sikerek elérése érdekében az 1980-as évek második felében Coverdale újjászervezte a zenekart, mely a korai évek bluesos hard rockját egy korszerűbb, heavy metalosabb stadion rock stílusra cserélte fel. Coverdale jellegzetes blues-rock hangjának, erős színpadi jelenlétének és nem utolsó sorban a finom erotikával fűszerezett, érzelmes daloknak köszönhetően a Whitesnake az egész világon több millió lemezt adott el pályafutása során.  A Snakebite megjelenése egybeesett az 1978 tavaszára időzített debütáló turnéval, így a kiadvány hamarosan felkerült az angol lemezlistákra is, a zenekar iránt pedig elkezdtek érdeklődni a nevesebb popmagazinok is.

Az albumon szereplő dalok:

1.       Come on

2.       Bloody Mary

3.       Ain’t No Love in the Heart of the City

4.       Steal Away

5.       Keep on Giving Me Love

6.       Queen of Hearts

7.       Only My Soul

8.       Breakdown