Pierrot
Ha Sírni Látod A Boh

Humble Pie - Humble Pie

1968-ban Essex-ben jött létre a "Szerény Lepény" névre keresztelt együttes, közismert zenészekből. Peter Frampton a Herd, Steve Marriot a Small Faces kiválósága volt, míg Greg Ridley a Spooky Tooth-ban tűnt fel. Kezdetben hagyományos blues alapú rockzenét játszottak. Első kislemezük, a Natural Born Boogie rögtön a slágerlisták Top Ten-jében landolt, ami megnyitotta számukra  az utat az első nagylemez felé.  A második nagylemezük a Town And Country, melynek zenei anyagával hosszú és sikeres amerikai turnéra indultak, a lemez szinte akusztikus, lágy és kellemes blues, egyeltalán nem illik bele a megszokott Humble Pie képbe. Menedzserváltás következett, ami a zenei stílusukra is kihatott. Keményebb lett a hangzás, több a hard vagy éppenséggel metál elem. Miután Frampton kivált a bandából és szolókarrierbe kezdett, hiányát hamar pótolták, Clem Clempson érkezett a Colosseum-ból. Ezzel a zenei stílus ismét változott, a soul elemei jelentek meg a Pie muzsikájában. A Humble Pie a harmadik stúdió albumuk, 1970-ben adták ki.

Az albumon szereplő dalok: 

1.       Live with Me

2.       Only a Roach

3.       One Eyed Trouser Snake Rumba

4.       Earth and Water Song

5.       I’m Ready

6.       Theme from Skint

7.       Red Light Mama, Red Hot!

8.       Sucking on the Sweet

Elf - Carolina County Ball

Az Elf egy amerikai heavy metal együttes volt, amit Ronnie James Dio, David Feinstein, Nick Panta, Gary Driscoll és Doug Thaler alapított 1967-ben. A zenekar neve eredetileg The Electric Elves, majd The Elves volt. 1975-ben oszlott fel, három nagylemez kiadása után. A Carolina County Ball az együttes második nagylemeze. Amerikában és Japánban L.A. 59 néven jelent meg. 

 

 

 

1.       Carolina County Ball

2.       L.A. 59

3.       Ain’t It all Amusing

4.       Happy

5.       Annie New Orleans

6.       Rocking Chair Rock’n’Roll Blues

7.       Rainbow

8.       Do the Same Thing

9.       Blanche

 

 

The Beatles - A Hard Day's Night

A The Beatles angol rock zenekar volt a rock zene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, amely 2004 végéig világszerte több mint 1,3 milliárd lemezt adott el, többet mint bármely együttes. Az első brit zenekar volt, amely folyamatos népszerűségre tett szert az USA-ban. Legkorábbi szerzeményeik rock and roll és R&B-gyökerű dalok voltak. Az évek során rengeteg stílust kipróbáltak, többször egybeolvasztottak néhányat. A pop és a rock mellett folk, country, rockabilly, blues, soul, doo-wop és sok más is vegyült zenéjükbe.  Az A Hard Day’s Night az együttes harmadik albuma, amely 1964-ban jelent meg azonos című filmjük zenéjeként. Megfigyelhető rajta a zenekar tagjainak dalszerzői fejlődése, de megmarad a rock and roll alapvető hangszerelésénél és dalformáinál. Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyben.

Az albumon szereplő számok:

1.     A Hard Day’s Night

2.     I Should Have Known Better

3.     If I Fell

4.     I’m Happy Just to Dance With You

5.     And I Love Her

6.     Tell Me Why

7.     Can’t Buy Me Love

8.     Any Time At All

9.     I’ll Cry Instead

10.  Things We Said Today

11.  When I Get Home

12.  You Can’t Do That

13.  I’ll Be Back

Bee Gees - Trafalgar

A Bee Gees együttes minden idők egyik legsikeresebb popzenekara, többszörös Grammy-díjas. 45 éves pályafutásul alatt a Gib fivérek 19 dala vezette a slágerlistákat, egyetlenek a The Beatles mellett, akiknek egy időben öt daluk is szerepelt az USA Tob 10-ben. Albumaikból több mint 120 millió példányt adtak el a világ országaiban, kislemezeikkel együtt közel 200 millió példányban vásárolták meg lemezeiket. A Gibb fivérek több mint 1000 dalt írtak, dalaikat olyan világhírességek is játszották, énekelték, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Barbra Streisand, Celione Dion és Dolly Parton. Műfajuk sokrétű, pop, rock soft rock és disco. A Trafalgar című lemez az együttes tizenötödik nagylemeze.

 

Az albumon szereplő dalok:

1.     How Can You Mend a Broken Heart

2.     Israel

3.     The Greatest Man In The World

4.     It’s Just The Way

5.     Remembering

6.     Somebody Stop The Music

7.     Trafalgar

8.     Don’t Wanna Live Inside Myself

9.     When I Do

10.  Dearest

11.  Lion in Winter

12.  Walking Back to Waterloo

Colosseum II - Strange New Flash

A Colosseum II a Colosseum zenekar új tagokkal létrehozott együttese, ami 1975-ben alapult. Az alapító tag, az együttes dobosa és vezetője, Jon Hiseman. A zenekar legelső összeállítása mindössze három évig tartott és a második korszak se bizonyult hosszabb életűnek. A harmadik korszak 1994-ben kezdődött. Lemezeik messze mérföldkövek a rock zenetörténetében. A Colosseum az angol zenekarok közül elsőként tett kísérletet a jazz, a rock és a blues szintézisére. A tagok zenei tapasztalatukat korábbi együtteseikből hozták magukkal, ahol mindhárom játékstílust módjuk volt kitanulni. A Strange New Flash-t 1976-ban adták ki, amely elsősorban a jazz kedvelők körében lett népszerű. Főleg instrumentális számok hallhatóak rajta.

 

Az albumon szereplő számok:

1.     Dark Side of the Moog (instrumental)

2.     Down to You

3.     Gemini and Leo

4.     Secret Places

5.     On Second Thoughts

6.     Winds